Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Balzsamozás és múmiák

2011.06.29

Balzsamozás és a múmiák
Írta: Nováki Ákos Tamás (Platschu)

Az egyiptomi vallás a fejlett lélekhit és a szubtilis másvilág-elképzelések ellenére a halál utáni létet csak testi-lelki formában tudta elképzelni. A múmiárt rászálló ba lélekmadár képe fejezte ki a halál válságos időszaka után helyreálló egység gondolatát, a személyiség túlvilági integritását. A száraz sivatagi homok minden mesterséges eljárás nélkül bizonyos ideig konzerválja a testet. Az 1964-es núbiai magyar ásatóexpedíció által feltárt középkori keresztény temetőben is, ahol mumifákálást nem alkalmaztak, egyes holttestek meglepően ép állapotban maradtak fenn. Az egyiptomiakat nyilván ez a jelenség bátorította arra, hogy minél tökéeletesebben próbálják megőrizni a test eredeti külsejét. Paradox módon eppen a sírépítészet tette szükségessé a mesterséges tartósítási eljárásokat. A koporsókban, sírkamrákban, ahol a test már nem érintkezett a homokkal, bekövetkezett a feloszlás. Hosszú ideig kellett azonban a fejlett balzsamozási technika kialakításához, mely kémiai tudást és bizonyos anatómiai ismereteket igényelt. A holttest bőrbe csavarása a prehisztorikus időkben még csak kezdetleges kísérlet volt, az Óbirodalom idején viszont már bonyolultabb eljárásokkal találkozunk. Némelykor gipszréteggel vonták be a halottat, mintegy szoborrá alakították (gipszmúmiák), máskor gyantába mártott, áztatott. Vékony gyolcsot préseltek az arcra, a testre. A legjobb állapotban talált óbirodalmi múmia, az útobbi idők egyik legmeglepőbb lelete Nofer és Kahai V.dinasztia korabeli sírjában került elő (Szakkara). A testet vászonba csavarták, majd világoszöld stukkóval voták be. Ezt úgy alakították ki, hogy a lehető leghűbben kövesse az arcvonásokat, a test formáit. A szemöldököt domborműben dolgozták ki. Többnyire azonban nem váltak be az óbirodalmi tartósítási eljárások, a koporsókból rendszerint csak csontok kerülnek elő. Az az eljárás, melynek legrészletesebb leírását Hérodotosznak és Diodórosznak köszönhetjük, csak 2000 után alakult ki.

"Először is kiszedik az agy egy részét görba vassal az orron át, más részét pedig beleöntött szerekkel írtják ki. Aztán éles ethiópiai kővel felvágják a lágyékot és eltávolítják az összes belet. A test alsó résézt kiöblítik pálmaborral, majd összetört füstölőszerekkel újra kitisztítják, megtöltik összetört és tiszta mirrhával, kasziával és mindenféle füstölőszerrel - csak éppen tömjénnel nem - és végül bevarrják. Ezután a testget bedörzsölik salétrommal és hetven napra elrejtik, tovább azonban nem maradhat így bevonva. Hetven nap elmúltával lemosák, az egészet körültekerik büsszoszvászon szalagokkal és bekenik gumival, amelyet az egyiptomiak enyv helyett használnak. Ezután a hozzátartozók elviszik a holttestet és fából készült ember alakú koporsóba helyezik. Majd a sírkamrában függőlegesen felállítják és mint igen nagy értéket őrzik." (Hérodotosz II.86)

A múmiákon végzett vizsgálatok igazolták, hogy Hérodotosz lényegében helyesen írta le a legünnepélyesebb, legdrágább tartósítási technikáját. A siker fő előfeltétele a test minél tökéletesebb kiszárítása volt és könnyen romló belső szerveinek eltávolítása. Az agyat auz orrlyukon keresztül vették ki, a belek, tüdő, máj stb. Eltávolítása pedig egy hasi vágáson át történt. A test megsértése a vágással vallási szempontból kényes művelet volt, még a késői időkben is rituális okokból nem fém, hanem kőkést használtak erre a célra. Diódorosz szerint azt, aki a vágást ejtett, üldözőbe vették, kövekkel dobálták, de ennek az aktusnak szintén csak szimbólikus jelentése volt. A balzsamozást egyébként szent rítusnak tartották, aktusainak vallási jelentőséget tulajdonítottak. A szívet rendszerint a testben hagyták, néha a veséket is. Az egyéb belső részeket kiemelés után megmosták, külön szárították, tartósították. A testet pálmaborral mosták ki, fűszereket helyeztek bele, majd kis vászoncsomagocskákat tettek ideiglenesen a szervek helyére. Ezek egy része nátront tartalmazott, mások illatos gyantát. Így belülről is szárították, illatosították a testet, melyet balzsamozóemelvényen száraz nátron közé helyeztek, tehát nem nátronoldatba, mint korábban gondolták. A szárítás Hérodotosz szeirnt 70 napig tartott, de valószínűbb, hogy a teljes mumifikálás vett ennyi időt igénybe, s a nátronban csak 40 napig feküdt a halott (ld. Biblia - Genezis 50:5). Ezalatt kapta jellegzetes szürkés, feketés színét és a bőr szorosan rátapadt a csontokra. A belsejébe tett csomagocskákat a szárítás során eltávolították, de ezeket is megőrizték és a sír közelében temették el.

Kiszárítás után újra kitömték a testet illatos fűszerekkel, gyantával, fűrészporral, sőt időnként hagyma is került a testbe. A gondosan bekent tstre amuletteket helyeztek, majd gyantával impregnált vászontekercsbe csavarták. Az arcra gyakran maszkot helyeztek, a betkert testre pedig egyes időszakokban kartonázsok kerültek. Ezek vászondarabok, melyeket gipszstukkó réteggel vontak ve ls istenképeket és feliratokat festettek rájuk. A későbbi időkben üsszepréselt papirusz volt a kartonázs alapanyaga, szétszedésükkor némelykor értékes szövegek kerülnek elő. A múmia szó perzsa eredetű, az asztfaltot jeölte, melyet Egyiptomban a Ptolemaiosz-kortól alkalmaztak a mumifikálásnál, a régebbi időkben nem. A belső részeket szintén vásznakba tekerve kőedényekbe helyezték, ezek az ún. kanópuszok. Kezdetben egyszerű lapos fedelük volt, de a Középbirodalomtól kezdve emberfej alakjában képezték ki, majd az Újbirodalom második felétől a következő fejeket kapták: ember (Amszet), majom (Hapi), sakál (Duamutef), sólyom (Kebehszenuf). A vallás a négy edényt, amely egy kanópuszkészletet alkotott, Hórusz négy fiával azonosított. Mindegyiknek volt ezenkívül egyvédőistennője is: Ízisz (Amszet), Nepthüsz (Hapi), Néith (Duamutef), Szelket (Kebehszenuf). A vizsgálatok kimutatták, hogy Amszetbe rendszerint a máj, a tüdő Hapiba, a gyomor Duamutefbe, Kebehszenuf pedig az alsótest különböző szerveit kapta. A kanópuszok érdekes előzménye a négy részre osztott alabástromláda, melyet Hotepheresz királyné, Kheopsz anyja sírjában találtak. A legjobb állapotban fennmaradt királymúmiák egyike II.Ramszeszé, kinek arcbőre szinte sértetlen. A koponya hátsó felén a haj sem hullott ki. Ám a királyoknál is előfordult a balzsamozóanyagok túl bőséges alkalmazása. A múmiák koporsókba kerültek. Ezek a Középbirodalomb végéig többnyire láda formájúak voltak, később múmia alakját utánozták. Előkelők sírjában több, egymásba helyezett koporsó védte a múmiát (Tutanhamonéban négy). Az embereken kívül kedvenc állataikat, de még inkább szent állatokat is mumifikálták. A múmifikálás különleges esetei közé tartoznak az álembermúmiák. Ilyenkor az embernek maszkírozott múmiában nem emberi test nyugszik, hanem például szent íbisz. Találtak olyan ember alakú múmiát, melyekben belül csak sípcsontvolt vagy éppen bot. Ilyen esetkben vagy szimbólikus eredetű múmiáról, a valamilyen okból eltűnt vagy megsemmisült test rituális pótlásáról van szó vagy egyszerűen technikai okokból folyamodtak a balzsamozók ehhez a nem éppen becsületes megoldáshoz. Kisgyermekek belzsamozása például nehezebb volt, mint a felnőtteké, ezért egyszerűbb volt álmúmiát készíteni. Az egyiptomi balzsamozási eljároknak, annak ellenére, hogy lényegében világosan állnak előttünk. Még vannak olyan részletei, amelyeket nem ismerünk. A kairói múzeum munkatársai kísérletképpen a harmincas években kacsákat balzsamoztak be a forrásokból származó ismeretek felhasználásával. Ezek egyelőre épek maradtak, de néhány évtized nem perdöntő arra, hogy helyesen történt-e az ősi technika felevenítése.

 
 

 


Archívum

Naptár
<< Június / 2017 >>


Statisztika

Online: 2
Összes: 21864
Hónap: 224
Nap: 8